|
|
|
Lassú táncok a lehűlő levegőben,
Lassú lángok a kandallóban,
Jóllakott dögök a medvebőrön.
Mit bámulsz? - mondja Ofélia,
Majd kilép a tűzből és Júlia ágyába siet,
Mialatt Rómeó Othellót kerülgeti.
Még a Vészbanyák is elpirulnak,
A pimasz Shakespeare, hogy vigyorog.
A bomlott agyú Grimm testvérek gyermekeket kínoznak,
Mialatt Csipkerózsika önmagával játszik,
És az arcátlan Andersen Hófehérkét öleli.
A Színészkirály és a Költő műsort adnak a vasúttársaságok javára.
Ahol nyolcvanéves primadonna nemzetiszínű melltartóját
Kisorsolják a nyugdíjas katonák klubjában
Marylin Monroe mosolyog, már túl van az egészen,
Ismeri a dolgot James Dean-nel együtt.
Szegény Ginsberg üvöltve keresi Kerouac-ot a tömegben.
Az ezredes álmában kiad egy parancsot:
Mindenki egyen egy narancsot!
De a nők inkább banánt kérnek.
A fáradt hősök már henyélnek.
A magas külföldi vendég történelemkönyvet
Olvas és halálra röhögi magát.
A szolgák lopnak és lopakodnak.
Óh, mennyi nihilista, nacionalista, alkoholista,
Feketelista, futballista, exhibicionista, specialista,
Fasiszta, statiszta, masiniszta, orgonista, zongorista,
Mártha Pista, trappista, rasszista, passzista, hős tenor
A táborban mindenki alszik,
A költő tündérei pengetik a drótokat.
Alvó szegek a jéghideg homokban
Plakátmagányban ázó éjjelek
Égve hagytad a folyóson a villanyt
Ma ontják véremet
Haldoklik az Éjszaka, vére beszennyezi a hajnalt.
Minden születés véres.
A Nap kései szabdalják a csavargók köpenyét,
Széttépik a nehéz álmot. Ébredező részegek,
Az első morgások, a düh, böfögés, hányás, ürülék,
A lejárt gramofon sisteregve ismétli egy régi induló utolsó hangjait.
Anyám én vagyok a te álmaid árva csillaga
Mondja Troppaurer Hümér
És Vanek úrral együtt eladják filmjogaikat a TV 2-nek
Nincs többé álom. Egy szem, egy arc.
Óh, a kép mennyire pontos,
Az öreg Bosch hogy pirulna, ha látná, a vén kokós.
A padláson véget ért az Öngyilkosok Bálja,
Mindenki a Parlamentbe igyekszik,
Ahol a Paraziták Parádéján a Patkány a prímás.
Itt jön Mengele és Berija kezükben egy csokor virág
Mindenki tudja róluk, várja őket a család.
Íme, az utolsó kínrím:
Ez egy nedves kor, nappal vér folyik, éjjel bor.
A kis balerina vezeti pónilovát.
Hamupipőke, te sosem alszol? – kérdezi tőle a Bohóc.
Vigyél el innen, barátom!
Nem lehet, itt kell örökre maradnom.
Mozdulatai kecsesek, ám a látvány szomorú.
Talán csak a Bolond mulatságos, ahogy integet, hogy majd ír! Igen.
És nem felejt el semmit. Szeretlek.
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.
Ez itt az ÉRZÉS!
