|
|
|
| Előadó: | Cseh Tamás |
|---|---|
| Album: | Frontátvonulás |
| Megjelenés: | 1995 |
| Hossz: | 10:46 |
| Szövegírók: |
Bereményi Géza |
|
Cseh Tamás |
|
| Kiadó: | Mega |
| Stílus: | Keressük! |
| Címkék: | Keressük! |
Én önt várni fogom
egy pályaudvaron,
egy füstös étterem
lesz a székhelyem.
Itt ön miatt időz
egy aranyruhás dizőz.
S hallgatja énekét
egy szélsodorta nép.
Én távollévőm szívszorongva kérem,
kart kitárva itten állok térden.
Hozó vonatját seregelve várjuk,
hívőn hisszük, irányunkba száguld
álommozdonyán.
Egy álommozdonyon
ön felém tart, tudom
és a félreállított
váltókon átrobog.
És mondhat bárki mást,
a nagy találkozást
megérjük még, tudom,
a pályaudvaron.
A pályaudvaron,
hol mindenki rokon,
hol nincsen semmi más,
csak egy nagy várakozás.
Itt mindnyájunknak ugyanaz hiányzik,
egy távollevőt hiányolunk váltig.
Hozó vonatját seregelve várjuk,
hívőn hisszük irányunkba száguld
álommozdonyán.
Én önt várni fogom
a pályaudvaron.
Itt ön miatt időz
az aranyruhás dizőz.
Ta-ra-ta-ra-ra...
És már mindenki énekelt az étteremben,
amikor belépett Ecsédi, és látta,
hogy a barátja egy asztal tetején áll.
És odarohant hozzá, és mondta, hogy:
- Vizi, megvagy, jaj, de jó, hogy megvagy.
Gyere, gyere, tudom, hogy tudod.
Gyere, mondjad, hogyan, hová, merre.
Tudom, hogy tudod, gyere, Miklós, gyere.
Gyere, Gyere!
És rángatta egy oszlop felé,
és Vizi pedig mint egy fadarab követte,
és Ecsédi meg is állt és kérdezte, hogy:
- Miklós, rosszul vagy?
Vizi Ecsédihez fordult, és mondta:
- Nem Ecsédi, egy cseppet sem vagyok rosszul.
Csak azt akarom mondani, hogy elég ebből.
Én nem tudom, hogy hányadszor csináljuk ezt,
kétszázadszor vagy háromszázadszor,
hogy találkozunk az utcán, úgy csinálunk,
mint hogyha véletlen találkoznánk.
Aztán felmegyünk hozzám,
megisszuk a konyakot, kávélikőrt, keverteket,
aztán én lejövök ide a pályaudvarra,
és úgy csinálok, minthogyha meglepne,
hogy innen nem mennek vonatok,
te meg fellármázod a várost.
Elég ebből, Ecsédi. És Ecsédi kérdezte, hogy:
- Te, Vizi, abba akarod hagyni?
Hát már olyan jól benne voltunk.
Néha már mások is élvezték.
Most mit fogunk csinálni?
S Vizi azt mondta, hogy:
- Nem, Ecsédi, ebből elég.
Ecsédi tűnődött.
Aztán újra kérdezett, hogy:
- Miklós, azért van egy titokzatos dolog az egészben,
és bár én sem tudom, hogy hányadszor csináljuk ezt,
kétszázadszor vagy háromszázadszor,
de még mindig meglepődik a Sas elvtárs is,
tudod, amikor a pohár ott marad a levegőben.
Hát azért mutass nekem valakit,
aki ezt utánad tudja csinálni.
Tessék, mutass egyet!
Egyet mutass, tessék!
És Vizi fáradtan elmosolyodott, és mondta, hogy:
- Hát igen, azt még tudom. Azzal odalépett
- rengeteg pohár volt az asztalokon a restiben -
odalépett az egyikhez, megfogta, így,
felemelte, így, és elengedte.
Vizi pohara megint ott maradt a levegőben.
Állt a pohár a levegőben.
Vizi meg Ecsédi nézték.
Ecsédi szólalt meg előbb, és mondta, hogy:
- Te Miklós, vegyük az energiát m2-nek.
De Vizi ráförmedt:
- Hagyj békén a tömegvonzással meg a hülyeségeiddel.
De Ecsédit nem lehetett megállítani.
Folytatta, hogy:
- Te, Miklós, mert te még nem gondoltál arra,
hogy a pohár levegőben maradásakor
a hidrogénatomok átalakulása héliummagokká
létrejöhet a hozzá szükséges 55 millió Celsius fokon,
most ne törődj azzal, hogy a magfúzió fenntartása
még megoldatlan, hanem arra gondolj,
hogy ez kihat a Földön, mint forgórendszerben,
a mozgó-tárgyakra érvényes korioliszerőre, ha?
S Vizi legyintett, hogy:
- Ecsédi, mindez a két hatás a Föld forgásának
a lassúbbodását vonná maga után.
És ekkor Ecsédi talányosan kérdezte, hogy:
- Tíz a mínusz nyolcadikon nagyságrenden?
Így a Nap, a 24 óra a tíz mínusz nyolcadikonod részével,
tehát körülbelül százezred másodperccel rövidülne, Miklós?
S Vizi homloka gyöngyözni kezdett, s mondta, hogy:
- De hát a Föld forgásához és efféle változásaihoz
tíz a mínusz tizediken is elegendő.
Ecsédi bólintott, és mondta, hogy:
- Tehát tíz a mínusz kettediken van a kezünkben, Miklós.
Tíz a mínusz kettediken van a kezünkben.
Vizi nézte Ecsédi kezét, és suttogta,
aztán sikoltva kiáltotta, hogy:
- Nem a kezünkben, Ecsédi, nem a kezünkben van,
a vonatban. A vonatban van, Ecsédi!
Nem a kezünkben, a vonatban lesz, Ecsédi!
A vonatban, a vonatban, a vonatban, a vonatban!
És másnap Budapest lakossága a következő
fantasztikus élményben részesülhetett.
Egy hatalmas mozdony zúzta szét
a keleti pályaudvar homlokzati üvegfalát,
és kirobogott a térre, mögötte kocsik,
tehát szerelvény volt. Ablakokon,
kéményeken emberek ültek, sírtak, nevettek,
énekeltek és kalapokat is dobáltak.
A szerelvény pedig végigdübörgött a Rákóczi-úton,
át a Blaha Lujza téren, el a Rókus Kórház mellett.
Emberek özönlöttek köré és szaladtak mellette
a Kossuth Lajos utca irányában.
Rázkódástól a Ferencesek templomában
egy harang kimozdult a helyéből,
és kondult egyet. Az árvízi hajós pedig,
Wesselényi Miklós -aki egy domborművön
éppen egy fuldoklónak nyújtja az evezőjét -
ő is utánanézett a vonatnak.
Az addigra pedig már a Felszabadulás téren át
a Március 15. térre érkezett.
Petőfi csak intett nekik.
A vonat meg tovább: Vörösmarty tér,
József Nádor tér, a két nagy magyar csak lengette,
lobogtatta bronzköpenyét.
A vonatnak irány a Roosevelt tér,
ahol a Magyar Tudományos Akadémia felső ablakain
kihajolt Széchenyi és Arany János,
és integettek ők is a vonatnak és az utasoknak is.
Ekkor már a Lánchíd nyögött a lokomotív kerekei alatt,
amint haladt át Buda felé.
Persze Vizi és Ecsédi vezették a mozdonyt,
amelyik végül is megállt a Clark Ádám tér hatalmas
bejáratánál, az alagút eltátott szájával szemközt.
Rengeteg ember tolongott a téren,
zenekarok játszottak, petárdák robbantak,
a hangszórók pedig azt kiáltozták, hogy:
Éljen Vizi, Éljen Ecsédi!
Éljenek a Keleti pályaudvariak!
Éljenek, akik helyettünk is vártak!
Éljen, Éljen!
És aztán megint hangorkán, megint konfettik,
megint virágeső, megint diadalordítás,
és Vizi elfogódottan piszkált valamilyen alkatrészt
a mozdonyban, és nem vette észre,
hogy a barátja otthagyja őt és lemászik a mozdonyról,
átfúrva magát a tömegen, megáll a tribünnél,
megvárja, míg az emberek egy kicsit elcsendesednek,
és mondani kezdi, hogy:
Most, hogy ilyen szépen együtt,
mindig erről álmodtam,
örömünknek napja elgyütt,
végre összehangoltan.
Ha én mostan költő volnék,
jobbat tudnék, mint ez itt,
rímek között pancsikolnék,
úgy köszönteném Vizit.
De mivel én költő nem vagy-
ok se vagy, csak okozat,
gondom nem is kicsi, ám nagy.
Nem is mondok nagyokat.
És ezt is hatalmas üdvrivalgás és hurrázás követte,
és megint virágeső, megint petárdák.
És utána tűzijáték, tűzijáték, igen tűzijáték volt.
És a tűzijátékot természetesen a televízió is közvetítette.
Vizi meg Ecsédi otthon nézték a műsort,
végül Vizi maradt tovább,
s amikor vége volt az adásnak,
kikapcsolta a készüléket,
átment a másik szobába,
ahol Ecsédi a két karjára dőlve részegen aludt,
Vizi odament hozzá, belemarkolt a hajába,
felemelte, és beleordított az alvó arcba, hogy:
- Ha nekem itt még egyszer nők nevét kiáltozod,
meg házszámokat, ennek vége, érted?!!!
Ennek vége, értik?!
Mit gyűjtöttek a magyar írók a 19. században, a múlt századfordulón, az 1970-es években, és mit gyűjtenek ma? Mi került be mindezekből a Petőfi Irodalmi Múzeumba?
A PIM legújabb kiállítása, A tárgyak társasága – Írók gyűjteményei az írók gyűjtőszenvedélyét járja körül Jókaitól Lázár Ervinig, ezenkívül megszólaltat nyolc kortárs írót, és magát a múzeumot is a gyűjtő szerepében mutatja be, méghozzá egy kiemelt gyűjteményén, az írógépeken keresztül.
A tárlat a PIM alapításának 70. évfordulóját ünneplő gyűjteményalapú kiállítássorozat második állomása. Az első része, A halandóság törékeny arcai című íróportré-kiállítás már látogatható.
A tárgyak társasága három nézőpontból közelíti meg a gyűjtés fogalmát. A PIM által őrzött írói gyűjteményeket hat tematikus műtárgycsoportba rendezve mutatja be a kiállítás, a csoportok között olyan hívószavak segítik az eligazodást, amelyek utalnak a gyűjtésben megmutatkozó általános emberi motívumokra, ugyanakkor rámutatnak a gyűjtemények egyedi sajátosságaira, a gyűjtő életében játszott meghatározó szerepére is. Az írók tárgyai mellett az érdeklődők abba is bepillantást nyerhetnek, hogy a szépirodalmi szövegekben hogyan jelenik meg a gyűjtőszenvedély.
.jpg)
A kiállításon megtekinthető többek között Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye, néhány festmény Ady Endre és Csinszka egykori Veres Pálné utcai lakásából, továbbá helyet kaptak Tamási Áron szivarosdobozai, Gyurkovics Tibor különböző országokban vásárolt kalapjai, Karinthy Ferenc leányfalusi házának egyik ajtaja neves személyiségek aláírásaival, valamint Tandori Dezső játék medvéi is. A tárlat legkorábbi tárgyai Jókai Mór kagyló- és csigagyűjteményéből, illetve botgyűjteményéből származnak.
.jpg)
A kiállítás második rétegeként a látogatók nyolc kortárs író gyűjteményébe is betekinthetnek: Bartis Attila, Kukorelly Endre, Márton László, Rakovszky Zsuzsa, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Ugron Zsolna és Várady Szabolcs mesélnek tárgyi környezetükről, a tárgyakhoz való viszonyukról, gyűjteményeik és írásaik találkozási pontjairól.
A kiállítás legbelső terében a múzeum maga is mint gyűjtő kerül bemutatásra, méghozzá egy kiemelt gyűjteményével, az írógépekkel. Az írógép szimbolikus tárgyként az író és az elkészült mű között áll, közvetítő szerepben részese a mű keletkezésének. Látható Babits Mihály 1945-ben bombatalálatot ért írógépe is, amelyen életművének legjelentősebb részét írta.
Az írók gyűjteményei jól tükrözik birtokosuk személyiségét, szokásait, kapcsolatait, sőt emlékeit, vágyait, de szólhatnak akár műveinek világáról is. A szépirodalmi szövegekben a gyűjtés témája hangsúlyosan jelen van: kirajzolódnak bennük a gyűjtők különböző típusai, illetve olyan gyűjtemények, amelyeknek csak a képzelet szab határt. Az írók tárgyai eleve különleges aurával bírnak, s ezek között gyűjteményeik darabjai még inkább kitüntetett helyet foglalnak el. A kiállítás az író belső világának rejtettebb, kíváncsiságról, játékosságról, szenvedélyről árulkodó zugába ad betekintést.
A PIM gyűjteményében közel 4500 relikvia található, amelynek többsége hétköznapi tárgy, jelentőségük abban áll, hogy szorosan kötődnek az irodalom szereplőihez, egykor személyes környezetük részét képezték. Az író tulajdonában a tömegtermékek egyedi tárgyakká, a múzeumban hétköznapi tárgyakból relikviákká, kultikus értékű műtárgyakká válnak. Ez a metamorfózis a kiállítótérben folytatódik tovább, ahol eredeti kontextusuktól és rendeltetésüktől megfosztva, addig nem létező összefüggések rendszerébe kerülnek, új jelentéstartalmakkal gazdagodnak.
A kiállítás 2024. december 15-ig tekinthető meg.
A kiállítás kurátora: Zeke Zsuzsanna muzeológus, PIM
Grafikai tervezés: Csuport Andrea
Látványterv: H. Kocsis Annamária, PIM
Fotók: PIM
