|
|
|
Örök szomjúság, az áldozat mit elfogadtunk.
De a remélt boldogság nincs velünk.
Kihunyt jelzőfény vissza nem visz önmagunkhoz.
Hamis eszménykép mit kergetünk.
De ha holdunk birodalma él.
Vérünk lángra lobban még.
Kivéreztünk már az önként vállalt vezeklésben.
Hideg hátország romjain.
Ezer ádáz év vesztesége áll mögöttünk.
Kicsorbultak rég karmaink.
De ha holdunk birodalma él.
Sebeink begyógyulnak még.
Szemünket elfedi, hangunkat elnyeli,
Szívünkön átható ezüst pisztolygolyó.
Aki még itt maradt szolgaként fejet hajt,
Elrejti ösztönét, fajának vészjelét.
De ha elveszik mindenem, nem lesz mit vesztenem,
És akkor szemet szemért, akkor fogat fogért.
Minden seb felszakad, tombol a büszke vad,
Nem féltem életem, halál vagy győzelem.
Éjjel megtörten nézek az égre.
Ezüstös holdfényben várom, hogy ékszerét küldje az ég,
Melyben új élet kél, egy új nemzetség, egy feltámadt nép.
Ott áll misztikus testében ránk vár.
Angyalok kísérik útján. És népünknek örök remény,
Melyben új élet kél és túl éljük még, már nem félek én.
Hagyd, hogy elbűbájoljon a Tha Shudras!
