|
|
|
Az évek jönnek, az évek mennek,
És nem tudod még, hogy mit kéne tenned.
Néha fáraszt a szerelem is már,
Pedig olyan szép, és ártatlan voltál.
És a napok is mindig úgy múlnak el,
Mint a pofonok nyoma egy arcról,
Most itt állunk szemben mindenkivel,
De van erőnk még a harchoz.
Hát gyerünk!
Olyan unalmas lenne nélküled,
De lassan múlik a vágy!
Ennyi az egész, egy, két, há’...
Egy ilyen utazó, kutató, Colombus
Csak az lehet, aki bátor.
Én bátor vagyok, egy hős, aki tudja
Semmi, de semmi sem mehet magától.
Na milyen érzés most mellettem ülni,
És rohanni át a világot?
Te fogd ma éjjel a kormányt, kislány,
És én csak a sebességet váltom!
Olyan unalmas lenne nélküled...
Egy két há’, négy
És reggel a buszon már egyedül állsz
Szeptember 6.
