|
|
|
Mint az álom nappal alig várom,
Hogy a szememre szálljon, mesebeli világomba zárjon.
Mi nincs csak képzelet, fogom a képed,
Intek ég veled, ennek is vége lett, hiába féltettelek.
Mi csak bábok vagyunk, ha kell áldozunk vagy átkot adunk,
A láthatáron akik távolodnak, azok ott mi vagyunk.
Bárcsak lenne még pár perc, de telik az idő, mint a könnycseppek folynak el.
Nem véletlen a harc, életben tart a karc amíg érzed, hogy fáj
Addig tudod, hogy kár lenne már érte is, cseppenként elfolyik a véred is.
Lassan felissza a föld, hogy futhasson pár kört még,
Az ég már nem kék, mert minden emlék elég hiába könyörögsz,
Hogy elég ennek nem lesz vége soha tán…
REFRÉN:
Te és én, én és te,
A kérdésre nem kapott választ egyikünk se,
De az életben várnak meglepetések mind kettőnkre még,
Az ég nem kék, de a nap még ragyog némiképp.
Téged látlak mindenben, téged őrizlek a szívemben,
Tudom ez nincs rendben, csak még pár percet adj,
Hogy én is rájöhessek, hogy tévedtem.
Had érezzem az illatod, a csókod,
Had halljam még a hangod, mit régen a fényekben,
Csak mi ketten a közegben, a tömegben,
Látom az arcodat a szövegben, egyre távolabb, de követtem.
Téged akarlak, hogy ölelj még. Nélküled a ködben eltévedtem…elvéreztem,
Mindig is éreztem, hogy saját magam szabotálom,
Tudhattam volna, hogy már én is ezt várom rég,
Az ég már nem kék, az eső cseppje hull le ránk,
Görbül a szánk, nem tudjuk merre van hazánk.
Nélküled nem jó hidd el, a lelkemből egy darabod kitéptél ne vidd el,
Nekem az egész testem színlel, minden porcikám kívánja,
Hogy a közelemben légy, bármerre mész lélekben követlek,
Mert hazudok, hogy nincs vége még mindennek,
Ezek a dolgok nálam is így mennek,
Mikor a könnyben megcsillan a fény, én azt mondom higgy ennek.
REFRÉN:
Te és én, én és te,
A kérdésre nem kapott választ egyikünk se,
De az életben várnak meglepetések mind kettőnkre még,
Az ég nem kék, de a nap még ragyog némiképp.
Felkelek reggel csukott szemmel, láthatatlan vagyok,
Vakít a nap, hagyok kis szünetet majd megfagyok,
És várom a percet, mikor kiolvad a szív, ez tetszett, megedzett.
Tartom az iramot, mert előttem lebeg a kép,
Te és én, némiképp homályos, de szép,
Te és én, ez csak álom miből felriad a nép.
Kérem hogy maradj még, ezt nem viselem jól,
Ne távolodj el messzire, mert nem hallod ha szavam szól.
Pedig megvéd, ha kell melléd áll, ha kell gyengéden átölel,
Ha zuhansz fent tart, és nem enged el.
De amit én ígértem betartom, had ne meséljem el még egyszer…
Mert a végén elalszok, és senki nem ébreszt fel,
Csak, ha nagyon muszáj, akkor égess el, tedd meg és tüntess el!
REFRÉN:
Te és én, én és te,
A kérdésre nem kapott választ egyikünk se,
De az életben várnak meglepetések mind kettőnkre még,
Az ég nem kék, de a nap még ragyog némiképp.
Mirtse Korinna és Balázs Mihály már harmadik közös dalukat hozzák ki Korinna és UTAZØ néven. Két versmegzenésítés után ezúttal a vadiúj Zavar dalszövege saját szerzemény, ami ráadásul egy nem mindennapi témát boncolgat.
Szinte mindenkivel előfordult már élete során, hogy megmagyarázhatatlan okból rátört egy belső kényszer, ami arra ösztönözte, hogy megigazítson, helyre rakjon, kisimítson valamit. Belénk van kódolva a szimmetriára, párhuzamokra való törekvés, egyszerűen jólesik a szemnek, ha szabályosan állnak a tárgyak az asztalon, vagy ha a lábtörlő pontosan párhuzamos a küszöbbel. Az ilyen kényszerekre egyre általánosabb lett nemes egyszerűséggel rámondani, hogy „ne törődj vele, csak az OCD-m”, bele sem gondolva, hogy milyen lehet annak a bőrében lenni, aki tényleg szenved az obszesszív-kompulzív zavartól.
„Talán pont azért, mert ennyire elcsépelt lett az OCD kifejezés, sokan nem tudják felmérni, hogy mennyire megnehezíthet egy életet. Aki pedig ettől szenved, egyedül érzi magát, mert nem mer beszélni a helyzetéről.
Kiskorom óta jelen vannak kényszercselekvések az életemben, és mindig próbáltam elrejteni őket. Elkezdtem fórumokon olvasgatni az OCD-vel élők tapasztalatairól, és összeszorult a szívem, hogy mennyi embert érint ez az egész, ráadásul sokkal súlyosabban, mint amennyire nálam valaha is jelen volt.
Ismeretlenek és névtelenek voltak, mégis úgy éreztem, van egy láthatatlan kapocs, ami összeköt velük. Legszívesebben mindannyiukat megöleltem volna. Úgyhogy most ez a dal az én ölelésem feléjük.”
– mesélt a dal központi témájáról Korinna. A producer, Balázs Mihály (UTAZØ) ezúttal a hangszerelésen kívül a zeneszerzésben is oroszlánrészt vállalt, ugyanis a páros eddigi dalaitól eltérően most a zene született meg először, és később a dalszöveg.
„Szeretem az olyan popdalokat, amiknek az alapja egy akusztikus gitár, vagy valami klasszikusabb hangszer, és már régóta a fejemben motoszkált, hogy szeretnék egy lendületesebb dalt írni, ami így kezdődik. Ezt egy picit modernebb köntösbe bújtattuk, és amikor Kori ráírta a dalszöveget, továbbfejlesztettük olyan zenei megoldásokkal, amik a szöveg témáját erősítik. Jó, amikor egy dal ennyire könnyen megszületik.”
– így emlékszik vissza a dal keletkezésére Balázs Mihály.
Az energikus, erőteljes, pörgős zenei környezet miatt a Zavar nem kesereg a problémákon, hanem rájuk rúgja az ajtót.
„Amint meghallottam a zenét, azonnal beleszerettem, de még nem tudtam, miről szóljon a dal. Misi javasolta, írjak arról, ami minden nap ott van velem, mégsem beszéltem még róla soha. Pár óra múlva ott volt feketén-fehéren a Zavar szövege. Ezt már ki kellett üvöltenem magamból.”
Zavar a zenei megosztókon itt.
Korinna a közösségi médiában:
https://linktr.ee/mirtsekorinna
Spotify → http://bitly.ws/SMDe
Tiktok → https://bitly.ws/3ic4w
Instagram → http://bitly.ws/SMec
UTAZØ a közösségi médiában:
Spotify → http://bitly.ws/SMDu
Instagram → http://bitly.ws/SMeJ
Tiktok → http://bitly.ws/SMWp
Facebook: https://bitly.ws/3ic4I
