|
|
|
Alattunk a tenger vigyáz a mélyben,
felettünk a néma, a holdas éj.
Szívemnek gitárja zenél az éjben
maga felé, hogy a szerelem oly szép.
Szívem a szívének epedve zengi
remegve az éjen, a csenden át
halkan, hogy ne hallja, ne értse senki,
amikor száll tova ez a szerenád.
Madonna drága, küldjön egy mosolyt felém,
titkon egy jelet, hogy kicsit szeret,
a kérésem oly szerény.
Madonna drága, koldusként ne küldjön el,
hisz maga az fény, s túl nem élem én,
hogyha nem felel.
Tudom, csak könnyű játék, flört magának a szerelem.
Tudom, hogy szívtelen, csak játszik énvelem.
Madonna drága, küldjön egy mosolyt felém,
titkon egy jelet, hogy kicsit szeret,
s már megértem én.
Piroslik Sorrento felől a hajnal,
piros, mint az élet, ha zeng a vér.
Lehet, hogy a vágyunk örökre meghal,
ha tovaszáll ez a titokzatos éj.
Ez volt az utolsó találkozásunk,
s utána szívünkre leszáll a tél,
mikor majd egymásra hiába várunk,
mert ez a perc, ami vissza sose tér!
Madonna drága… (Refr.)
Ez itt az ÉRZÉS!
