dalszöveg, előadó kereső
Dalszöveg, előadó kereső
előadó, zeneszöveg betűválasztó
Válassz előadót:
0-9
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
o
p
q
r
s
t
u
v
w
x
y
z
Tartalom
Children of Distance: Nem csak egy mese

Children of Distance - Nem csak egy mese

off off off off off
Album: nincs kép
Megtekintve: Ma 1, összesen 12748 alkalommal
Tartalom
Dalszöveg

Nem csak egy mese

1. Versszak: (Horus)
A semmi közepén, az üveghegyeken túl,
Túl a nagy tengeren, egy kismalac túr.
Született valaki, nem tudta, hová került,
Az orvosok arca, is mosolyra derült.
A pólyából két nagy fül mi kilátszott,
Ordítottam, valami akkor is bántott.
Tudtam, hogy nem jó helyre kerültem,
De láttam, a szarból kell majd felépítenem váram.
Nőttem, nőttem, faltam az éveket,
Okoztam szüleimnek kellemetlen perceket.
Felnőttem, na de megállj!
Megmutatom magamat, megjöttem!
Itt állok csapatban, mikrofon kézben,
Három táj fenegyereke, teljes egészben.
Bajban vészben, együtt a tengeren,
Evezünk a tutajunkon, ismeretlen vizeken.
A semmiből jöttünk, talán arra is tartunk,
De bízom, nem így van, na hagy halljuk,
Cé Ó Dé, itt a bandám,
Ha veletek vagyok a nap vigyorog rám.
Bolondos dallamok a csillagok ölén,
Nem egyedül állok már a világ közepén.
Ez az én csapatom ne feledd te se,
Rosszul gondolod, ez csak egy mese.

Refrén:
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek, a végét nem látom.
Tetszik vagy nem tetszik itt vagyunk barátom,
A távolság fáj de mi átugrunk a gáton.

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek, a végét nem látom.
Míg itt vagyok addig mi szívemen a számon,
Nagyot vállaltam, de még élek nem bánom.

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek a végét nem látom,
Három szív most száll fel az égig,
Kapaszkodj belénk, mi kísérünk végig.

2. Versszak: (Shady)
Megjöttem csupaszon, elkísér kukacom,
Ha többet nem utazom, lesz egy kis kupacom.
De hogy ne legyen unalom, az okosságot ugatom
Mondandóm tudatom, rímekkel nem fukaron,
Partin és mulatón, az időmet múlatom
Az új utat mutatom, hogy túlláss a Tupac-on.
Bulizás a jutalom, a lábakon nincs uralom,
A pörgés lesz úrrá a hölgyeken és urakon.
Nem árulok el vele nagy titkot.
Hogy a CoD nem pop, hanem hip-hop.
Szállnak a szavak, a rímek, a betűk,
Hallgatni arany, figyeld a síró hegedűt.
Nem vagyok egyedül, a kis csapatom összejött,
Rohadt távol egymástól, de a zene összeköt.
Barátot szerencse hoz, szükség próbál,
Megmentenek, mikor a hóhér kötelet lóbál.
Sokszor nem értem, de valamit elértem,
Anyu, apu itt vagyok, figyeld a zenében,
Még a kabala babámnak is könnycsepp a szemében,
A fene se tudja, hogy még mivel tetézzem.
Magányos estéken a párnámat becézem,
A legkisebb fiúnak nem ez volt a mesében,
Ha csak álmodozom, az életet lekésem,
Sok minden múlik a reggeli kelésen.

Refrén:
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek, a végét nem látom.
Tetszik vagy nem tetszik itt vagyunk barátom,
A távolság fáj de mi átugrunk a gáton.

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek, a végét nem látom.
Míg itt vagyok addig mi szívemen a számon,
Nagyot vállaltam, de még élek nem bánom.

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek a végét nem látom,
Három szív most száll fel az égig,
Kapaszkodj belénk, mi kísérünk végig.

3. Versszak: (Carp-E)
Egy könyv, egy sor, egy mondat, egy dallam
Egy álom, egy mese, én mind ezt akartam
Egy zene, egy ütem, egy rím, csak egy érzés
Ez ellen hidd el nekem nincsen kiképzés
Bíztam benne, hogy ez lesz az esélyünk
Amit csak szeretnénk majd minden elérünk
Egy szó, a távolság már a csapatunk része
Már ő is beleszőtte magát ebbe a mesébe
Esélye csak akkor van ennek az egésznek
Ha súlyát egyszer te is megérzed
Mert ebben a mesében, mi vagyunk a hősök
Három jó barát, és nem csak ismerősök
Ez itt nem álom, ez az életünk hallhatod
A lemezen a zenének a barátság tart bakot
Nem maradt másom, csak ahogy a vásznon
Lepereg előttem és nem lesz már barátom
És tudom ha feladnám, nem maradna semmi
Így nem kéne feledni és az értelmet keresni
Csak maradna egy dal amit érdemes szeretni
És szólna értem, azért hogy bizonyítsa létem
Hogy bizonyítsa, amit csak tudtam elértem
Nem kellett kérnem, és most sem kell tennem
Hogy bocsáss meg, mert én az álmom követtem
Egy mese amit élek, ne álmodd meg helyettem!

Refrén:
Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek, a végét nem látom.
Tetszik vagy nem tetszik itt vagyunk barátom,
A távolság fáj de mi átugrunk a gáton.

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek, a végét nem látom.
Míg itt vagyok addig mi szívemen a számon,
Nagyot vállaltam, de még élek nem bánom.

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek a végét nem látom,
Három szív most száll fel az égig,
Kapaszkodj belénk, mi kísérünk végig.

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom…

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek, a végét nem látom…

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom…

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek, a végét nem látom.
Tetszik vagy nem tetszik itt vagyunk barátom,
A távolság fáj de mi átugrunk a gáton.

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek, a végét nem látom.
Míg itt vagyok addig mi szívemen a számon,
Nagyot vállaltam, de még élek nem bánom.

Ez nem csak egy mese, ez nem csak egy álom,
Egy történet, melynek a végét nem látom,
Három szív most száll fel az égig,
Kapaszkodj belénk, mi kísérünk végig.

előadó, zeneszöveg betűválasztó
Válassz előadót:
0-9
a
b
c
d
e
f
g
h
i
j
k
l
m
n
o
p
q
r
s
t
u
v
w
x
y
z
Hírek
Hírek

Operett, koncert, gyerekműsor: szabadtéri játékokat rendeznek Tatán

Könnyed kikapcsolódást ígérő vígjátékokat, operetteket, komolyzenei koncerteket és a felnőtteknek is élvezetes gyermekműsorokat láthatnak a Tatai Szabadtéri Játékok nézői az Angolparkban július végétől augusztus közepéig.

 

A vígjátékok sorát július 4-én Robin Hawdon Szeretőből egy is sok című darabja nyitja a Hangjegy Színház előadásában, a főbb szerepekben Beleznay Endrével, Barabás Kiss Zoltánnal, Baronits Gáborral, Gregor Bernadett-tel, Suhajda Dániellel és Trokán Annával.


A Neoton Família slágereire írt musical, az Egy szép nyári nap kínál kikapcsolódást július 12-én, majd 14-én az Anconai szerelmesek című vígjáték lesz látható.


Néhány nappal később az Öreglányok című zenés komédiában a mai hetvenesek világába pillanthatnak bele a nézők négy, különböző kultúrájú "öreglány" szemüvegén keresztül, akik életük utolsó fejezetében a könnyedséget és a humor választják. A darabban Bede-Fazekas Annamária, Kocsis Judit, Kovács Kriszta és Sztárek Andrea lép színpadra.


A Kováts Péter hegedűművész alapította Mendelssohn Kamarazenekar ad koncertet július 23-án Tatán. A zenekar repertoárja a barokk zenétől a klasszikán át a XX. század legjelentősebb művein keresztül a kortárs zenéig terjed.


Augusztus 1-jén Marshall Karp Örömszülők című vígjátéka lesz látható, majd 15-én Neil Simon első jelentős sikere, a Mezítláb a parkban. Mrs. Banks alakításáért Kerekes Éva 2023-ban elnyerte a VIDOR Fesztivál Smeraldina-díját.


Augusztus 17-én az Anyatigrisek című musical tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, valójában mit is jelent szülőnek lenni. A koncertszínházi előadásban híres musicalekből hangzanak fel zenei traktusok.


A programsorozat utolsó előadását augusztus 19-én tartják: a Carmina Burana kortárs balettfeldolgozását láthatja a közönség.


A gyermekműsorok között lesz Gryllus Vilmos-koncert, Vitéz László-bábjáték, az idei szezon vendége lesz Écsi Gyöngyi, valamint a Kicsi Gesztenye Klub is Tatára látogat.


A nézőtér mögötti füves rézsűs területen pokrócos helyeket biztosítanak azoknak, akik piknik kosárral érkezve szeretnék megtekinteni az előadásokat.





Fotók: Tatai Szabadtéri Játékok