|
|
|
1. Versszak:
Hibáimmal telt az égbolt megtöri a fényeket,
Egy mondat lángol a felhők között: Horus meg kell értened!
Sok minden mi okot ad, hogy gyűlöljem az életet,
Ó istenem miért kínzol? De remélem, hogy élvezed.
Én csak mennék előre, szeretnék boldog lenni,
Egy társammal ki kezem fogja, de nem tudok feledni.
Elvesztettem barátokat, szerelmet, dédelgetett álmokat.
Amim volt megbecsültem, de nem kaptam csak átkokat.
Szüntelenül bántanak, ki tudja meddig tart még,
De nem szeretnék menni már, inkább itt maradnék.
Bármit tettem, bármit mondtam, nem jót tettem elrontottam,
Baj elől nem futottam, mindig a hátamat tartottam.
Szóltam soha ne feledd mindig ott voltam melletted,
És a kezed fogtam bármi gond volt, de mégis elfeledted.
Rossz emlékek szorítják szívem, gyomrom összerándul,
Könnyek ülnek szememben, hisz mindenki elárult.
Refrén:
Közeli a távolság és sötét a fény,
Lábam az ismeretlen magasságból mélységbe lép.
Szeretlek mindörökké, érted dobban szívem,
Hogy megfoghatom a kezedet szívből remélem.
Közeli a távolság és sötét a fény,
Lábam az ismeretlen magasságból mélységbe lép.
Szeretlek mindörökké, érted dobban szívem,
Hogy megfoghatom a kezedet szívből remélem.
2. Versszak:
Halálos bűnt követtem el mikor szeretni próbáltam,
Mikor tennem kellett valamit, nem a farkamat lóbáltam.
Csak szeretek szeretni, és szeretem, hogyha szeretnek,
De egyszer majd eltemetnek, és minden jót elfelednek.
Ha tényleg ennyit érek nektek, döfhettek is szíven,
Nem mondom, hogy ne tegyétek, inkább kérem szépen.
Ha rászolgáltam a büntetésre, nincsen már mit tenni,
Széttárom karom, az égre nézek, és próbálok nevetni.
Nem kellenek imák, keresztek, szükségtelen minden szép,
Pár ember a mélybe ledob, aztán mi sem történt, hátrébb lép.
Ennyi az élet, van kinek bőségesen, jut mindenből,
De a túlvilágon találkozunk, higgyétek el, majd eldől.
Húzzatok fel nyugodtan Tapossatok el, mint egy férget,
Mit számítok én ugyan, mit jelent az élet?
Ne sírjatok mikor kőbe vájva, látjátok majd nevemet,
A föld alól már nem zavarok, ha lesz, ki eltemet.
Refrén:
Közeli a távolság és sötét a fény,
Lábam az ismeretlen magasságból mélységbe lép.
Szeretlek mindörökké, érted dobban szívem,
Hogy megfoghatom a kezedet szívből remélem.
Közeli a távolság és sötét a fény,
Lábam az ismeretlen magasságból mélységbe lép.
Szeretlek mindörökké, érted dobban szívem,
Hogy megfoghatom a kezedet szívből remélem.
3. versszak:
Túl sok volt a szörnyűség mit átéltem e világon,
Hiába hogy itt vagyok,de letört már a virágom
Elszállt a remény,az élet nem kecsektet széppel
Megpróbálok eltűnni majd meg birkózni a véggel
Sokat kell még tanulnom és tudom rögök út áll előttem
Görcsösen harcolok azért kiért odaadnám az életem
Kérlek nézd el nekem szerelmem,bocsájtsd meg a bűnöm
Nem tudtam hogy fáj mit teszek,ne tedd ki a szűröm
Könyörgöm maradj mellettem,adj még egy esélyt
Éljük át újra ezt a gyönyörű szép mesét
A fellegekben együtt a naplementét nézve
Kéz a kézben gondolunk majd együtt a jóra és a szépre
Megfojtottalak úgy szerettelek de tudom már hibáztam
Lehajtom fejem előtted könnyeimtől bőrig áztam
Addig várok rád ha kell még ki nem folyik vérem
Nyugodj meg szerelmem minden más lesz megígérem
Refrén:
Közeli a távolság és sötét a fény,
Lábam az ismeretlen magasságból mélységbe lép.
Szeretlek mindörökké, érted dobban szívem,
Hogy megfoghatom a kezedet szívből remélem.
Különleges előadás az Arénában
