|
|
|
Kérlek, hogy emlékezz úgy, ahogy én,
barátod voltam, és te jó barát.
Szebb volt a szép akkor, s több volt a fény,
s Velünk volt boldog az egész világ.
Elszáradt levél ott halomban állt,
Hjajj, hogyan is felejteném,
bennünk is összegyűlt minden, mi fájt,
emlékek, álmok és vágy és remény.
De ahogy a szél hordja széjjel,
a száradt őszi avart
úgy tűnt a vágy is a fénnyel,
de hallom a régi dalt.
Ez az a dal, ez az a dal,
daloltuk ketten, daloltuk ketten,
csak te meg én, csak te meg én.
Úgy hittük még, úgy hittük még,
élhetünk csendben, élhetünk csendben,
csak te meg én, csak te meg én.
Ám a szenvedély, örök sorsa,
nem élt csupán egy nyáron át
és a víz hulláma már elmossa,
a parton a lábunk nyomát.
Elszáradt levél ott halomba gyűlt,
akár az emlékek vágy és remény
és minden, minden a tűzre került,
úgy amint szokott ez ősz idején.
Kérem, hogy felejtsen el könnyedén,
de tőlem ezt sose kívánd.
Szebb volt a szép akkor, s több volt a fény,
velünk volt boldog az egész világ.
Szebb voltál te is a szépnél,
megértő társ, jó barát,
lám mintha csak most is itt élnél,
az emlék dallammá vált.
Ez az a dal, ez az a dal
daloltuk ketten, daloltuk ketten,
csak te meg én, csak te meg én.
Úgy hittük még, úgy hittük még,
élhetünk csendben, élhetünk csendben,
csak te meg én, csak te meg én.
Ám a szenvedély, örök sorsa,
nem élt csupán egy nyáron át,
és a víz hulláma már elmossa,
a parton a lábunk nyomát.
Elismerésben részesült a Dallamos Villamos rendezvényünk
