|
|
|
Pihensz rég te égi szép (érzed az öröklét ízét)
Álmod a perc nem tépi szét (a szobád szárnyra kap)
Rád vágyik ágyad hallgatag (fekszel, kinyílt szemed)
Bámulsz körül hogy lengenek hétarcú szellemek
Éjfél van, júniusi nap
Állok a bűvös Hold alatt
Arany szegélyen köd, nyirok
Mákonyos pára párolog
Majd lágyan hullva cseppre csepp
A halk hegy csúcsára csepereg
Szemeid zárva legyenek
Míg szellemek kísértenek
Ki drága vagy nem félsz magad (nem félsz magad)
Miért s mi tölti álmodat (tengeren jöttél)
Most csupa bámulat a kert (és fura a sápadtság)
Ruhád fonatod még furább, ez az ünnepi némaság
Kint fény ragyog, miért hagyod
Az éjbe tárva ablakod
A fura lég a lombon át
Nevetve önti el szobád
Testetlen lég szellemhada
Rajzik ki, be, ide s tova
Oly kapkodón, oly szörnyűkép
Libbenti ágyad függönyét
E kripta döngő ajtai
Hangját ő már nem csalja ki
S nem borzad árva kis pogány,
Hogy ott a holt mordul talán
