|
|
|
Már nincs veletek - testi valójában
De szelleme örök, most is itt van
Emlék
A kezünkben még mindig ott az akarat
Hogy nyúljon felé a simogató mozdulat
De nem érjük el, hisz a test már nincs velünk
Ürességet mégsem érezhet kezünk
A szeretet, melyet maga után itt hagyott
Oly szilárd, mint várfal, melyet alkotott
De nem bevehetetlen erőd, mit létrehozott
Mellé virágokkal díszített függőhidat is hagyott
Csak akarat kell, hogy felmásszunk rajta
S csodát láthatunk az emlékekhez jutva
Napsugár világít meg mindent odabent
Amelyet Ő békességből teremtett
Az ember úgy érzi, itt van utunk vége
Valami vonz, marasztal, egy végtelen béke
Bezár ez az érzés, de nem gúzsba köt
Csak tisztán érzed, hogy a szeretet örök
De megszólít egy hang, dolgod van még, menj!
Isten szeretete veled van, kelj fel!
A világ hív, még tenned kell mi rád vár
De bármit teszel, gondolj mindig rám
Tudjuk, az a hely, ahová örökre költözött
Ahol hófehér ruhába öltözött
Ott nincs több gond, nincs fájdalom
Csak Isten békéje s a nyugalom
Mégis az emlékezés könnyei bukkannak elő
De a szívben ott van a végtelen erő
Melyet Ő is őrzött mindig szüntelen
S Ő sem akarná, hogy rajta lakat legyen
A könnyeink akkor édes vízzé válnak
Magával sodorja mindazt, ami bánat
S halljuk a hangját, ahogy azt kéri tőlünk
Legyen az Ő szeretete minden ölelésünk
Szeptember 6.
