Alig várták, hogy jöjjön a reggel,
s most bánatosan, illatos kenetekkel,
sírva sietnek a sír fele hárman,
epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.
Ím ébred az élet és támad a nap már.
A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár
és csattog az ének, száll által a légen
fel, fel az ég felé ... Csak úgy, mint régen.
Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?
Mikor a Mester előttük ment még,
és ajkán az élet igéi fakadtak
a szomjazóknak, a fáradtaknak!
Volt-e valaha riasztóbb álom,
mint ez a három nap, ez a három:
mikor, aki folyvást csak életet mentett,
vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,
viszik diadallal a főpap elébe,
rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe
és suhog a korbács és csattog az ostor,
hol, aki megvédje, a hős, az apostol?
És az Atya hallgat? - Mély csend ül az égen
s most hajnallik újra: csakúgy ... úgy mint régen.
Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.
S még volt, aki gúnnyal nevette Őt,
amint a tövistől a vére kicsordul,
s úgy kell felemelni az utcai porbul.
Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,
de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,
ott fenn a kereszten, anyát és poroszlót:
könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.
Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!
Viszik az illatozó kenetet,
és sírva sietnek a sír fele hárman,
nagypénteki gyásszal, húsvéti sugárban.
Hogy látnák szemükben keserű könnyekkel,
milyen csodálatos ez a reggel.
A pálmafák két szegélyén az útnak
súgva-búgva valami titkot tudnak.
A virágok át harmatkönnyeken
már látják felragyogni fényesen
az élet napját, s azt hirdeti minden:
A sírban nincsen! A sírban nincsen!
Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.
Betekinteni egy üres sírba,
az angyal előtt döbbenve megállni:
feltámadott, élő Mesterre találni.
Húsvétkor ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón, búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állani feltámadottan.
Hírek
Az eredeti Magyar Himnusz - Hymnus
Ezúttal egy mindannyiunkat érintő, zenetörténeti szempontból is jelentős hírrel érkezünk. Nem véletlenül a mai napon.
Jómagam gyerekként a nyolcvanas években hallottam a Himnuszt a „szokásos” alkalmakkor, különböző iskolai és egyéb rendezvényeken (ahol egyáltalán elhangozhatott…). Élénken emlékszem arra, hogy már akkor felmerült bennem, hogy miért lehetséges az, hogy a mi magyar Himnuszunk amolyan gyászos-kesergős, panaszkodós hangulatú. Ellentétben a „nyugati” testvéreink nemzeti énekei (pl. olasz, német, francia, amerikai, stb.) amelyek pattogós, induló jellegű és szövegében is jellemzően határozottan kijelentő, deklaráló jellegű - nem kérlelő, szánakozó, „bocs, hogy élünk” hangulatú, ahogyan annak idején számomra a saját Himnuszunk tűnt.
Hála Istennek és azon állhatatos magyar honfitársainknak, akiket szintén érdekel Himnuszunk eredete, sorsa, alakulása - mára rendelkezésünkre áll az eredeti változat, amely a fenti kérdéseimre megnyugtató választ adott. Ugyanis többek között (ezzel most nem mondok újat) a magyar nyelvnek is megvan az a szépsége, hogy ugyanaz a mondat különböző sebességgel, más környezetben pontosan ellentétes értelművé válhat. Gondolj szüleidre, vagy párodra: hány féleképpen lehetséges azt a szót kérdezni, hogy „IGEN?” - ebből nem mindegyik hangsúly megnyugtató… :)
Abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy a Himnusz (Kölcsey versének címe: Hymnus) Erkel által komponált eredeti változatának „visszahozatalát” javasló Dr. Bencze Izabellával sikerült kapcsolatba kerülnünk. Közbenjárására kaptuk meg a mű keletkezését már több, mint 20 éve kutató, így a kapcsolatos történelmi tények és körülmények egyik legnagyobb tudású szakértőjétől, Somogyváry Ákos úrtól (aki nem mellesleg Erkel Ferenc szépunokája és egyúttal kiváló karnagy) az újra felvett, eredeti tempójú és hangszerelésű változatot, illetve engedélyt arra, hogy azt felhasználjuk és itt bemutassuk Nektek.
Dr. Bencze Izabella, mint jogász, felhívta a figyelmünket arra is, hogy Alaptörvényünk szerint Himnuszunk Kölcsey versére szerzett Erkel zene, amelyet a zeneszerző egy 1844-ben kiírt pályázatra komponált. A ma általunk ismert és énekelt Himnusz pedig egy 1938-ban Dohnányi Ernő által átdolgozott változat, vagyis Alaptörvényünk szerint is az eredeti Erkel zene a nemzeti imánk.
Álljon itt összehasonlításképpen a fent említett, eddig megszokott „lassú” változat és alatta az általunk az eredeti mű alapján készített felvétel.
Vedd észre a különbségeket:
• gyorsabb tempó
• harangszó az elején-végén (utalás a nándorfehérvári győzelemre, amely 1456. július 22. óta a törökök visszaverésének, Európa megvédőinek tiszteletére szól),
• az egyes szövegrészek közötti magyaros hegedűszólamok felemelkedő, magasztos futamai
• a fentiek összhatásaként pozitív hangvétel, bizakodó, előremutató és már nem könyörgő attitűd
Hymnus eredeti változat
Előadja: a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, az István Király Operakórus, a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar, valamint a közönség, 2019. június 15-én a Magyar Nemzeti Múzeumban, Kölcsey Hymnus című versének megzenésítésére kiírt pályázat Erkel Ferenc általi megnyerésének 175. évfordulója alkalmából rendezett Emlékkoncerten. Vezényel: Somogyvári Ákos karnagy.
Használjátok szeretettel, legyen ez egy új mantra számunkra, énekeljétek Ti is pozitív előjellel ezentúl!
Akit érdekel a téma, a blog oldalunkon részletesebben is foglalkozunk a Himnusszal.
