|
|
|
Vannak percek, amikor nincs bennünk Isten nyugalma
Testünk elcsábul minden kihívásra
Úgy érezzük szorít, s karmol a harag
S visszavágni késztet minden pillanat
A düh sodrásának nem szabad engedned
Lajhár módjára kell ebben lépkedned
S ha a lépés közben csendben elgondolkodsz
Lépted befejezni már nem is akarod
Gondolj Jézusra, útján volt kísértés
De mindig simogató maradt az áldott kéz
Harag nem éledt soha a lelkében
A megbocsátás volt kard a kezében
Érzed majd, ahogy megnyugszik a szíved
Gondolatodban a harag nem épít fészket
Hited legyen erősebb minden bántó szónál
S szárnyalni fogsz a szabadság szárnyán
Talán soha nem tudsz elszámolni tízig
De ha bízol, Isten már egynél megállít
Kezed emeld fel, emeld fel magasra
Tartsd vissza mielőtt az asztalra csapna
Ökölbe szoruló kezedet bízd új feladatra
Kulcsolódjon össze imádkozásra
Az Úr ad neked mindenhez szolid csendességet
Békével tölti el háborgó szívedet
S amikor elárad majd benned Isten nyugalma
Hiába próbálkozik a méregnek lángja
Nem lesz abból tűz, már szikraként elhal
S nyugalmad oly kincs lesz, mint a fénynek a nappal
Hagyd, hogy elbűbájoljon a Tha Shudras!
