|
|
|
Hang soha nem hagyta el torkát, közöttetek árnyékként élt
Behúzott nyakkal botorkált míg egy nap úgy döntött nem fél
Csak csendben tűr vár és szervez, forradalmat tervez
Várt már néhány hosszú évet
Nem változott semmi
Nem kérdezte tőle senki
„Milyen balfasznak lenni?”
Tessék hát ti neveltétek gonddal
Nem számoltatok egy ártatlan bolonddal
Aki csak egy ákom-bákom rajz élőben
Mindenki tulajdon önmagát látta tükörben
Maradj csak láthatatlan, különben
Elcsattan egy pofon, egy gúny, és ki szemet huny,
Mint paravánt gyárt, hogy ne lássa magát
Főszerepet kap mikor eljön a nap
Elpattan a húr és a pokol elszabadul
Nem sok vizet zavart
Nap mint nap megaláztatva
Nyelte csak búskomoran a szart
Ő csak békét akart
A néma rabszolga és a dühöngő őrült
Bizarr keveréke
Kultúránk megbecstelenített
Mellékterméke
Tessék ti hívtátok életre
Tekintsetek hát a szörnyetegre
Robban az időzített bomba
Kivetkőzik önmagából
Mint egy izzasztó rémálomban
Mint aki feltámad holtából
Csak csendben gyilkol kéjjel, fegyvert tölt emel és céloz
