|
|
|
Az ezernégyszázas években
Egy festő fest egy mosoly köré egy nőt,
Mindenki ismeri a festőt,
Mindenki látta már a nőt.
De a képnek valami stichje van,
És a festő eltünteti a mocskos hibát.
Belő egy adag heroint és megfesti a Mona Lisát.
Az ezernyolcszázas években,
Egy költő, akit un az egész világ,
Különös halálra készül,
A mellébe vág egy orosz dzsidát,
Tudja jól, hogy ez az egyetlen,
Amit még magával megtehet,
Eladta rég a verseit heroinért az összeset.
Magányos tű messze a cérna,
Csillogó fényben duzzad a véna,
Karomat fogják szorító ujjak,
Szúrják, ha szúrom,
Szúrom, ha szúrnak.
Képzeljünk el egy testet,
Egy nőét, aki festetlen, de feslett,
Csak ül a konyhában minden este,
Mint egy étel, úgy remeg a teste,
Várja a férjét,
És reménykedik, hogy neki is marad,
Ha nem sikerül ez az este,
Milyen jól jön titokban egy adag.
Magányos tű messze a cérna ...
Hagyd, hogy elbűbájoljon a Tha Shudras!
