|
|
|
Csontjaim mind épek, vonásaim is szépek,
A szemem nem dagad bazedov kórtól.
De a városban, ahol élek az emberek mind átnéznek rajtam,
S bizony tartanom kell az unalomtól.
Minden asszony életében van egy perc, hogy akkor éppen
Azt csinálná, amit nem szabad,
Az éjszakai játékokkal, ha beteltem, hát sokkal jobban
Esik egy kis gonosz gondolat.
Varsó túl messze van nekem, én oda soha nem megyek el,
Párizs sem az enyém igazán,
A prágai sörtől mindig hánytam, Brüsszelben, Londonban sose jártam,
És San Francisco is lejárt lemez már.
Sehol sem érzem jól magam, én egy nő vagyok, aki utazni akar,
Még mielőtt meg kell halnia,
De láttam egy filmet, és most már tudom, oda mindenképpen el kell jutnom,
Tehát irány Hollandia!
Holland rémület, belga borzalom,
Luxemburgi átok, úgy bizony.
Beindul a fantom kommandó, az élen maga John J. Rambo,
Útjukat én már nem állhatom.
Ha rágondolok két szemére, vagy Itália kék egére,
Ne bírok a vágyaimmal én,
De, ha eszembe út Hollandia, vagy kezembe akad egy holland dió,
Szívembe újra visszatér a remény.
Minek ide rémület, minek ide borzalom,
Ideje lassan elindulnom már,
Az útlevelem rég visszakaptam, és most már senki se zaklat,
Közel a holland határ ...
Hagyd, hogy elbűbájoljon a Tha Shudras!
