|
|
|
Fején keménykalap, karján sétabot,
Hív a moziba és némán mosolyog.
A srác a pénztár előtt lábujjhegyre áll,
Így is magas még az ár, s a korhatár
S bent a nagyérdemű harsányan nevet,
Nagyok, s azt képzelik, mindent értenek.
Én meg nem értem, hogyan döntik el,
Ott a boldogok közt kinek jusson hely?
Az a hely, hova engem is hívnak,
A hely, hol röhögnek, sírnak,
A hely, ott a jegyszedőn túl
Mért nem mindenkié?
Lehet frankó jegyed,
Lehet pápaszemed,
De a jegyszedőt becsapni úgysem lehet.
Ide nincs jó szöveg,
Úgyis elküldenek,
Mer’ a jegyszedőt becsapni nem, nem lehet.
Van már személyim, s érvényes jegyem,
Sőt, már csinálhatom, nemcsak nézhetem.
S végre ott vagyok a mozgóképeken,
S titkon hiszek már az örök életben.
Arra járok, hol a Kék angyal repül,
A vászon ugyanaz, a film más egyedül.
Kéne egy kis hely ott lenn a szívekben,
Hogy a festett égen ott lehessek fenn…
Az a hely, csak a sötétben látszik,
A hely, hol a halott még játszik,
A hely, ott a lámpákon túl
Mégsem mindenkié.
Lehet száz életed,
Sírhatsz műkönnyeket,
De a jegyszedőt becsapni úgysem lehet.
Lehet művészneved,
Lehet okleveled,
De a jegyszedőt becsapni nem, nem lehet.
Áll a templom - ha csak díszlet az se baj -,
Aki belép, most már meg nem hal,
Körben szentképek, a szélük perforált,
Az összes asszony szép, az idő itt megállt.
Megjössz. Kopogtatsz. - Oly ismerős a kép:
Az ajtó túl nehéz, a kilincs magas még,
S ha nem nyílik ki, ha senki nem felel,
Kezdhetsz gondolkodni, hol rontottad el.
Az a hely, hol Szállnak a darvak,
A hely, hol a Körhinta forgat,
A hely, ott a nagy ajtón túl
Mégsem mindenkié.
Írhatsz kérvényeket,
Sírhatsz műkönnyeket,
De a jegyszedőt becsapni úgysem lehet.
Lehet művészneved,
Lehet okleveled,
De a jegyszedőt becsapni nem, nem lehet.
