|
|
|
Hajnali háromkor sétálok hazafelé,
Üveges szemmel bámulok magam elé.
Felettem a félhold épp rám nevet,
Fényében fürdik az út, ami hazavezet.
A fejemben kavarog minden, ami este volt:
A kék hajú lány, az a részeg, és a sarki bolt.
Meg az a furcsa érzés, ami elfogott:
Ma minden olyan más, pedig semmi sem változott.
Azon gondolkodni kár,
Hogy ez az aranykor talán.
Amit a pillanat elénk tár,
Többet nem jön vissza már.
Soha, egy percre se felejtsd el
Élni az életet,
És gyűjts szép emlékeket!
Valamiért olyan szépek ma a csillagok…
Csörren a telefon, azt kérdik hol vagyok.
Nyugi, minden rendben, nincs semmi baj,
De el kellett jönnöm, mert túl nagy lett a zaj.
Tudod, amit az éjjel adhatott, azt hiszem
Mind elfogadtam és magammal viszem.
Az összes képet, és minden szót
A kabinba teszek és fellövöm az űrhajót.
Azon gondolkodni kár,
Hogy ez az aranykor talán.
Amit a pillanat elénk tár,
Többet nem jön vissza már.
Soha, egy percre se felejtsd el
Élni az életet,
És gyűjts szép emlékeket!
Azon gondolkodni kár,
Hogy ez az aranykor talán.
Amit a pillanat elénk tár,
Többet nem jön vissza már.
Soha, egy percre se felejtsd el
Élni az életet,
És gyűjts szép emlékeket!
Ez itt az ÉRZÉS!
