|
|
|
Egy perc ragyogás
Amíg élsz, míg végleg felnőttél,
Mit hittél az álmokról,
Az élet másról szól,
Így olvad a jég,
Gyermekként, még mindent értettél,
Őszintén és, hogy néha sírni kell.
Mondd hány, vihar tépett már és szórt szerteszét.
Mégis itt vagy még, tükröd tartsd a nap felé.
Messzire vitt el az út, nehogy könnyű szárnyon szállj,
De ki lelked mélyén otthon volt, nem fél, amíg élsz.
Míg fárad a szív,
Veled él, mit adtál s elvettél,
Döntöttél a sorsodról,
Most zaj, vagy csend honol.
De benn, valahol,
Ajándék, kit mindig féltettél,
Úgy mint rég, ma is épp pont úgy ölel.
Mondd hány, vihar tépett már és szórt szerteszét.
Mégis itt vagy még, tükröd tartsd a nap felé.
Messzire vitt el az út, nehogy könnyű szárnyon szállj,
De ki lelked mélyén otthon volt, otthon volt, nem fél, míg élsz.
Ez rólunk szólt…
Ez itt az ÉRZÉS!
